Kevesen tudják, hogy Magyarországon és a világ más országaiban is, a lakosságnak csaknem a fele szemüveget, vagy kontaktlencsét hord. A szemüveg ezért életünk mindennapi része és gyakran, vagy szinte mindig az arcunkon van.







2010. március 26., péntek

Ray-Ban történet

Amerika védjegyeihez a Ray Ban napszemüvegek ugyanúgy hozzátartoznak, mint a közúti cirkálók, a western, vagy a külföldön lövöldöző tengerészgyalogosok. Ez utóbbihoz némileg köze van a Ray Ban-nek is, hiszen napszemüvegeit a légierő pilótái használják immár több mint 70 éve.

A zöld lencse
A Ray- Ban története 1937-ben kezdődött, amikor az amerikai légierő a Bausch & Lomb cégnek megbízást adott egy speciális, pilóták számára készülő napszemüveg kifejlesztésére. De ne siessünk ennyire előre. A megbízást ugyanis megelőzte egy apró, de semmiképpen nem elhanyagolható esemény, 1927-ben, a légierő kötelékében tartozó MacCready főhadnagy, valódi hősként léghajóján egymaga, leszállás nélkül átrepülte az Atlanti- óceánt. Hősünk a túl erős fényerő és a nap sugarainak visszaverődése következtében fellépő fejfájással és hányingerrel küzdött a magasban. MacCready a Bausch & Lomb céghez fordult:- Szükségünk lenne egy napsugártól takaró és védő, ugyanakkor jó kilátást biztosító szemüvegre. A cég azonnal felismerte azt a lehetőséget, melyet az egész amerikai ellátása jelentett, így energiát nem kímélve az új termék fejlesztésére összpontosítottak. Így született meg a „zöld szemüveg”, amely nemcsak véd, hanem szűr is. Ezt a zöld lencsét szuperkönnyű keretbe foglalták, Large Metal névre keresztelték és kitalálták mellé a Ray-Ban márkanevet (Ray- sugár, Banish- elűz, eloszlat). 1937. május 7-én a Ray- Ban 3 dollár 75 centes egységáron megjelent a piacon.

A Pilóta
A II. világháborúban, ebben a szemüvegben léptek partra az amerikai katonák Normandiánál, így a franciák számára a visszanyert szabadság szimbólumává vált- akárcsak a farmer vagy a rágógumi. Minden katonának magvolt a maga Large Metalja, melyet egyszerűen csak Pilótának becézték. A háború alatt Douglas McArthur tábornok, a Csendes- óceáni Szövetséges erők főparancsnoka tette igazán híressé, aki a napilapok és a filmhíradó haditudósításai kizárólag Ray- Ban Large Metal napszemüvegben ábrázolták. A hagyományos, pilóta fazonnak nevezett szemüveg kábelszárral volt ellátva, így nem esett le a veszélyes manőverek alkalmával. Az amerikai katonák visszautazásuk előtt búcsúajándékként a rágógumin, csokoládén és a nejlonharisnyán kívül hátrahagytak sok- sok „Pilótát” is.A frontról hazatérőket pedig amerikaiak ezrei fogadták, és azonnal magukra öltötték a háborúban népszerűvé vált, a katonák talizmánjának tartott napszemüveget. Nem kellett sok ahhoz, hogy az amerikai sztárok többsége is népszerűsítse. Ők azért viselik, hogy a lencse mögé bújva megőrizhessék inkognitójukat. Még tökéletesebb kiszolgálásuk érdekében a Bausch & Lomb további fejlesztésekre szánta el magát. Ekkor született meg a Schooter modell- ütésálló üveggel és az Outdoorsman modell- izzadságfogó keresztpánttal.

Excentrikus modellek
1952-ben a Wayfarer modell megjelenésével- melyet James Dean is hordott- újabb sikerfejezetek kezdődött, a márka történetében. A filmvászon és a rock óriási továbbra is érzékenyek maradtak az őket állandóan üldöző újságírókra és fotósokra, ezért előlük Wayfarer szemüvegük mögé rejtőztek- így igyekeztek eltitkolni kilétüket.A 60-as években a Ray- Ban modellek excentrikussá váltak. A twist megjelenésekor létrehozták a Balorama, majd a Caribean modellt, melyet a csacsacsának illetve a mambónak ajánlottak. Végül a színeket, strasszokat és az excentrikus formákat kedvelő amerikai hölgyeknek elkészült a Chad, a Tamrin és a Ketch modell. Mindegyikük tiszavirág- életű volt, csak egy- egy rövid divathóbort időtartama alatt maradt fenn. Miután végigkísérték a twistet és a mambót, az ifjúság és a modernség szinonimájává váltak. Így lett a Ray- Ban a nyugat- európai és az amerikai fiatalok vágyainak netovábbja.

A showbusiness szemüveg
A nyolcvanas évek hozta meg a legnagyobb fordulatot, 1987 -ben ünnepelte a Ray- Ban az 50. születésnapját. Ebből az alkalomból a Fashion Designers of America (Amerika Forma- és Divattervezők) tanácsától megkapta a Fashion Award- díjat, amely a legmagasabb erkölcsi elismerésnek számít a szakmában. Ekkorra a Ray- Ban őrület eléri a filmrendezőket is, akik immár egyetlen kalandfilmet sem tudnak elképzelni nélküle. A végleges szentesítésre, a hírnév megerősítésére azonban akkor került sor, amikor Jack Nicholson Wayfarer típusú szemüvegekben jelenik meg az Oscar- díj kiosztásán, hogy átvegye a Becéző szavak című filmben nyújtotta alakításáért odaítélt díjat.

2010. március 23., kedd

Armani

Egyik kedvenc designerem, márkám az ARMANI. Giorgio Armani a Giorgio Armani és az Emporio Armani kollekció megteremtője. Mai nap érkezett pár darab Emporio Armani napszemüveg és optikai keret.

2010. március 15., hétfő

Március 15.

Magyarország számokban 2002 - 2010



http://amieveink.blog.hu/

no comment

2010. március 12., péntek

MIDO 2010 - 3

Milánói optikai kiállítás után ...
Milánói Dom és környéke

MIDO 2010 - 2

Milánói optikai kiállítás 2010 március 5-6-7

A képek egy korábbi MIDO -on készültek.


2010. március 5., péntek

MIDO 2010

Milánói optikai kiállítás 2010 március 5-6-7

A képek egy korábbi MIDO -on készültek.





2010. március 4., csütörtök

Már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is!

Örömmel értesítjük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szemüvegeseit, hogy 2009. december 1-től már megyén belül találnak maguknak OptiSun Optikát. Az OptiSun Optika Ibrány, Szabolcs u. 50. szám alatt várja sok szeretettel a szemüvegre, napszemüvegre, kontaktlencsére, és egyéb optikai kiegészítőre vágyókat.

Telefon: (42) 200 188

Update 2015 - frissítés 2015
OptiSun Optika jelenleg kettő helyen található:
- OptiSun Optika - Centrum 
>>> Miskolc Centrum áruház (buszmegállónál)
- OptiSun Optika - Plaza 
>>> Miskolc Plaza emelet - galéria 

2010. március 1., hétfő

Melyik szemüveg illik az arcformájához ?

"Rémes látvány!" Talán Ön is tapasztalta már, hogy a kiválasztott keret felpróbálása során kiderül: a keret rémesen áll. A minőségi szemüveglencse és a kényelmes keret, illetve azok élettartamán túl, a legfontosabb az, hogy az Ön arcához leginkább illő keretet válasszon. Nem is olyan könnyű feladat ez a manapság megtalálható széles kínálat következtében. Bár a választásnál fontos az Ön ízlés­világa, álljon itt mégis néhány jó tanács, amelyek segítségére lesznek a megfelelő keret kiválasztásában.

Arcformák és a hozzá illő keretek
Kerek az arca? Akkor valószínűleg a szögletes vagy négyzet alakú keretek állnak a legjobban. A keret fegyelmezett vonalai ellensúlyozzák arcának kerekded jellegét, s ezáltal kiegyensúlyozott egységet alkotnak. A kisméretű, kerek vagy ovális keretek kevésbé szerencsések.
Háromszög alakú az arca? Válasszon négyzet alakú vagy lepkealakú keretet. Ezek a modellek kiegyensúlyozzák az arcformát. Kerülje a kicsi, vékony kereteket.
Szív alakú az arca - leginkább hölgyekre jellemző forma ez - akkor a könnyű, kerek formájú keret lehet megfelelő választás, mely összhangot teremt az arc egyes részei között. Ha arca szív alakú, akkor lehetőleg kerülje a széles, nehéz kereteket.
Szögletes az arca? - a kerek forma kifejezetten előnyére lehet. A kerek formák enyhítik az arc szögletes vonásait, használatukkal elkerülhető a "szigorú" megjelenés. Szögletes kerettel épp az ellenkezőjét érheti el: az arcforma egyenes vonásainak hangsúlyozásával zord benyomást kelthet.
Ovális az arca? Ön szerencsés, hiszen az ovális arcformához tulajdonképpen minden keretforma passzol. Kedve szerint válogathat tehát a szemüveg kollekciók széles palettájáról. Szintén jó hír, hogy az ovális arcú emberek a legmodernebb és legkreatívabb formájú keretek közül is bátran választhatnak arcukhoz illőt. Az ovális arcú embernek minden szemüveg jól áll!

Orr és szem
Sokan vonakodnak a szemüveg viselésétől. A jól megválasztott szemüveg azonban segíthet a nem kívánatos tulajdonságok leplezésében, vagy éppen az előnyös formák kiemelésében.
Hosszúnak találja az orrát? Rövidebbnek tűnik, ha alacsony híddal ellátott keretet használ, ezáltal a hosszú orr kevésbé feltűnő. Az ilyen keret optikailag rövidíti az orrot, mivel olyan benyomást kelt, mintha az orra csak a szemüvegnél kezdődne. Sötét színű híd használatával a hatás tovább fokozható.
Előfordulhat, hogy orra éppen kicsi. Ebben az esetben válasszon magas híddal ellátott szemüveget. Azok a keretek, amelyeknek hídja a lencse felső síkjában található, optikailag nyújtják az orrot. A szemek közti távolság a híd hosszával optikailag csökkenthető vagy éppen növelhető.
Szemei közel állnak egymáshoz? Akkor válasszon keskeny, világos színű híddal és sötét vagy elütő színű keretet, mert ezáltal a szemek közti távolsági optikailag növelhető. Figyeljen arra, hogy a lencsék ne legyenek túl nagyok, mert nagyméretű lencsék esetén a hatás elmaradhat!
Ha szemei távol állnak egymástól, akkor válasszon feltűnő színű, széles híddal ellátott világosabb keretet. Ez optikailag közelebb hozza szemeit, így arca kevésbé tűnhet szélesnek.

A bőr, a haj és a keret színe
Most már tudja, mire érdemes odafigyelni az arcformával és a kerettel kapcsolatban. Mi a helyzet a helyes szín megválasztásával? Íme néhány jó tanács:
Szőke haj és világos bőrszín
Ön az a típus, aki általában leég a napon? Szőke a haja? Próbáljon akkor vékony, könnyed, színes kereteket fel. A színek bőrszínének melegebb hatást kölcsönöznek. Fém keretek vagy nehéz, sötét keretek és hideg színkombinációk, mint például a kék és a zöld rideggé tehetik az arcát.
Világosbarna haj és világos bőrszín
Önnek is meleg színek és könnyű, finom keret ajánlott. A sötét és nehéz keretek az Ön számára kevésbé alkalmasak.
Középbarna haj és világos bőrszín
Az Ön számára a meleg színek, mint pl. barna, vörös és rézszínek a legalkalmasabbak. Fokozzák a haj és a bőr színének meleg kisugárzását. A hideg színek kontrasztja furának hathat, kerülje tehát azokat.
Sötét haj és középsötét bőrszín
Sokféle barnás színt használhat, mindegyik jól fog állni Önnek. Pasztellszínek és sötét, nehéz keretek nem ajánlottak.
Sötét haj és sötét bőrszín
Az ezüst­ és aranyszínű keretek elegáns kisugárzást kölcsönöznek arcának és megőrzik annak melegségét. Élénkebb színek valószínűleg kevésbé állnak jól.
Ősz haj
Őszhajúak válasszanak világos színű fém vagy műanyag keretet. A sötét színű nehéz kereteknek kontraszt-kiemelő hatásuk van, kerülje tehát ezeket.

A smink
A szemüveg a bőrre nézve hővisszatartó hatással bír, ezért a zsírosabb szemfesték használata nem ajánlott, mert ezek - a por állagú készítményekkel szemben - könnyen szétfolynak.
Szemhéjfesték
Ha Ön rövidlátó, akkor a szemüveg mögött szeme kisebbnek tűnhet. Ebben az esetben a világos szemhéjfesték színek ideálisak, mivel a szem optikai kicsinyülését kompenzálják. Ha Ön távolra látó, akkor ennek a fordítottja igaz; szemei a szemüvegviselés által nagyobbnak tűnhetnek. Ebben az esetben válasszon sötét, matt színeket szemének festéséhez.
Annak elkerülésére, hogy szemüvege megváltoztassa szemének természetes méretét, válasszon aszférikus kialakítású szemüveglencsét. Ezek a lencsék esztétikai előnyt jelentenek viselőjüknek, mivel a szem méretét még magas dioptria esetén is csak minimális mértékben nagyítják vagy kicsinyítik.

Rúzs
Szemüveges hölgyeknek rúzsviselés tekintetében csupán egyetlen tippünk van: a rúzst középről a szájzug irányába vigye fel, követve a szemüveg vonalát.
Szemkihúzó ceruza
A szemceruza hangsúlyosabbá teszi szemeit. Ön távolra látó? Akkor vigyázzon, mert szemüvege nemcsak szemét nagyítja, hanem a szemkihúzó vonalát is erőteljesebbé teszi!

A szemüveglencse kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy lencséje tükröződésmentesítő réteggel legyen ellátva, így sminkje jól érvényesül a lencse mögött is.
Még mindig vannak kétségei a kiválasztott keretet illetően? Forduljon látszerészéhez http://www.szemuvegmiskolc.hu/, aki őszinte, szakszerű segítséget nyújt Önnek!